„A jó harcot megharcoltam, a pályát végigfutottam, a hitet megtartottam.„ (Pál apostol)

Muskovits Lászlóné (1942-1999)

Részlet: Kovács Sándor, Érd iskolatörténete a nevelés formái és színterei című művéből (2005)
„Muskovits Lászlóné, a 2. sz. Bolyai János Általános Iskola igazgatója. Tárnokon született 1942. március 1-jén. A szegedi Tanárképző Főiskolán 1969-ben diplomázott matematika-fizika szakon. A tárnoki általános iskolában kezdte pályafutását, ahol 1976-tól igazgatóhelyettes is volt. Hamarosan a budai járás tanfelügyelőjévé nevezték ki. 1982-től 1999-ben bekövetkezett korai haláláig a 2. számú Általános Iskola igazgatója volt. Nevéhez több pedagógiai újítás és publikáció fűződik. Már az 1980-as években kísérletezett a helyi tanterv kidolgozásával. Elsőként választott iskolájának nevet Érden. Kitüntetései: Kiváló Munkáért (1985), Bolyai János Iskoláért (1995), Érd Város Közoktatásáért (1996), Németh László Díj (1998). Az igazgatónő szaktanári végzettsége meghatározóan érvényesült az iskola jellegének alakításában.1985-86-ban az emelt szintű matematika oktatás bevezetéséhez vezetett. 1987. december 15-én jellegének megfelelően Bolyai János matematikus nevét vette fel az iskola. Muskovits Lászlóné pedagógiai újításai, publikációi révén országosan ismert személyiséggé vált.”

Részlet az Érdi Újság 2003. június 6-ai számából
"Muskovits Lászlóné 1982-től 1998-ig, nyugdíba vonulásáig, pedagógiai pályájának mintegy felét töltötte el a Bolyai János Általános Iskola igazgatójaként. Neki volt köszönhető, hogy ez az intézmény jó nevű, kiváló eredményeket felmutató általános iskolává vált. Muskovits Lászlóné a tanítás, a gyerekek iránti szeretet és tisztelete miatt lett pedagógus. Amikor nyugdíjba ment, Tolsztoj-idézettel búcsúzott tanítványaitól: "Az ember nagyszerűen élhet ezen a Földön, ha tudja, hogyan kell dolgozni és szeretni. Dolgozni azért, akit szeretünk, és szeretni azt, amit dolgozunk."

Nagy Ferenc, Muskovits Lászlóné Németh László-díjas nyugalmazott iskolaigazgató emlékére, Tárnokhír 1999. június-július
„Rokonok, ismerősök, barátok, munkatársak körében búcsúztattuk 1999. június 8-án az érdligeti katolikus templomban Muskovits Lászlónét, az érdi Bolyai János Általános Iskola nyugalmazott igazgatóját. Tárnokon kezdte pedagógiai tevékenységét az 1. sz. általános iskolában, volt igazgatóhelyettes, majd Érden tanulmányi felügyelő, iskolaigazgató, s az utóbbi években országos pedagógiai szakértő. Küzdelmes, sikeres, gazdag pedagóguspálya ért véget Magdi halálával. Néhányunk, akik munkatársai, barátai voltunk, tudtuk, hogy nagyon beteg; halálhíre mégis váratlanul ért minket. Egy olyan ember halálát kellett tudomásul vennünk, akit megtörhetetlennek hittünk. Tudatos vezetői munkával, kiváló elgondolásokkal és küzdelmes napi aprómunkával teremtett Érden jó iskolát. Azon szerencsések közé tartozott, akiknek a kudarcok ellenére is egyre nőtt a hite és a munkakedve, s aki a pedagógiába vetett hitét munkatársainak is át tudta adni. Türelem, tolerancia, tudatosság, gyermekszeretet – ezek voltak a hívószavai -, s ezekre a hívószavakra sokan mozdultak. Otthonának tekintette az iskolát, szívvel-lélekkel ott volt. Azt vallotta, amit ma már csak elég kevesen, hogy az embernek a szíve is ott legyen, ahol a kenyerét keresi. Egyszer egy késő estébe nyúló, vitával teli értekezlet után benyitottam az irodájába, gondoltam, tárnoki lakos lévén felajánlok egy helyet a kocsimban: - „Jössz haza? – kérdeztem. – Otthon vagyok! – volt a válasz. De azért vette a kabátját, táskáját és jött. Mert itt volt a családja, a könyvei, a virágai, az itthoni otthon, amit mindenek felett szeretett. Aztán az történt, ami azokkal az emberekkel szokott, akik mindkét végén égetik a gyertyát. A fáradságot, megtörtséget nem ismerő embert legyőzte a betegség. Néhányan, akik munkatársként, vezető-helyetteseként vele dolgozhattunk, szerencsésnek mondhatjuk magunkat; amit erről a mesterségről tudunk, nagyrészt tőle tanultuk. S amellett, hogy tanultunk tőle, szerettük és csodáltuk is. Szerettük, mert nyugodt volt és türelmes, csodáltuk, mert munkabírása, kitartása végtelennek látszott. Radnóti Miklós szavaival búcsúzunk tőle: "Halott keze nem fogja már a tollat, Béhunyt szeme nem lát több éjszakát. Örök világosság, kibomló égi láng Röppen felé a földi füstön át.""

Nyugdíjba vonulása alkalmából tanítványainak adott emlékkártya.

Nyugdíjba vonulása alkalmából a nevelőtestület tagjainak adott emlékkártya.